Telenor új ajánlata
2015. május 07. írta: furbe

Telenor új ajánlata

Ma felhívott a Telenor hivatalos értékesítője, s egy visszautasíthatatlan ajánlattal áldott meg. 

Kérdezte, van-e pár percem, mert szeretne velem beszélni. A gödölői héven ültem, volt pár percem, hogy meghallgattam. Hívtak már korábban, hogy tudtam mit akar.

Kivezetik a Okostarifa 180-at, és akart ajánlani egy ingyenes csomagváltási lehetőséget. Aki esetleg nem tudná, a telefontársaságok nek igazán tudják megszüntetni a csomagjaikat, amíg azt bárki is használni szeretné, s az árát sem igazán tudják változtatni, a feltételeket is csak módjával.

Azt érdemes tudni a csomagomról, hogy 5390 forintba kerül, s van benne 180 MB internet forgalom, melyet a keret elfogyasztása után 32/32 Mbit/s sebességre lassítanak. Ez bőven elegendő a gmail és a facebook használatához videók nélkül. Amire én ezt használom, arra tökéletes.

Amit a most értékesítettek közül ajánlottak nekem (tegyük hozzá, nem először), az a MyTariff M, potom 8490 forintér (hűségidővel 2000 forinttal olcsóbb), amiben ugyan az adatkeret nagyobb, 500 MB, de utána a >>"lassítás"<< 0/0 maximumra áll be (konkrétan kikapcsolják, csak politikailag korrekt módon hazudnak, mint a vízfolyás).

Figyelembe véve a havi 3-4 GB internetes forgalmamat (böngészek, facebbook, gmail), simán vehetek hozzá még egy adat előfizetést, potom 2099 forintért (Mobil Online 500), hogy meg legyen mindenképp a 32/32 adatforgalmam egész hónapban. Ami összességében 10589 forint (hűséggel 8589 forint). Simán másfél-kétszeres ár, mint a korábbi. Vajon miért akar felhívni evvel egy értékesítő...

A Telenor jobb alternatívái

Jó fej voltam, és kerestem alternatívát is...

  1. All in S tarifacsomag csak egy ezressel több, mint a mostani tarifám, díja (6490 forint), s nincs megosztva a Telenor és többi hálózat között a telefonálás ideje, s van benne 32/32 is. Nincs benne a feltételei között az az totál irreális feltétel sem, hogy nem oszthatom meg a laptopommal az internetemet (az okos telóm tud ilyet..)
  2. Akinek ezek az árak borsosak, s nem is telefonál annyit, az választhatja a Start csomagot, 3490 forintért. Gyakorlatilag ugyan annyira jön ki, ha valaki lebeszéli a 150 percet havonta. Ha kevesebbet telefonál, akkor még spórolhat is.
  3. A zenebolondoknak létezik a Deezer szolgáltatás, a Smarttarifa Extra 2, ami 5190 forintért nem is annyira rossz ajánlat, ha az ismerőseink zöme Telenoros.. A keveset telefonálóknak pedig a Smarttarifa Extra 1, mindössze 2990 forintért.

Egyébként kiszámoltam, ha a jelenlegi csomagomat le szeretném váltani ma elérhetőkre, s nem akarom a jelenlegi szolgáltatási színvonalat elveszteni, ezeket érdemes választanom. Az áruk, ha a szolgáltatásban hiányzó percdíjakat kipótolom, pont ugyan arra az összegre jön ki, mint amit nekem hűség nélkül ajánlottak (8000 forint fölött valahol).

Az ajánlat tényleg visszautasíthatatlan volt, nem volt rajta mit visszautasítani...

A bejegyzés trackback címe:

https://nyugatikavezo.blog.hu/api/trackback/id/tr347436770

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása