Ittas ember a buszon
2016. június 11. írta: furbe

Ittas ember a buszon

Egy hosszú nap estéjén haladtam megszokott útvonalamon hazafele. A buszra felszállt egy 30-35 év körüli srác, akiről egyből levágtam, hogy nem igazán tudatos a cselekedetei kapcsán. Simán belerúgott a lábamba, amikor leült velem szembe, s nem igazán érzékelte, s elnézést is csak vonakodva kért (dörmögött valamit a bajsza alatt).

Az első benyomás

Hamar kiderült, hogy ivott, vagy legalább is iszik épp (volt nála egy kétdecis üveg, amit 5 perc alatt meg is ivott a közös utazásunk alatt). Feltételezem, nem víz volt a színtelen folyadék benne, de a szagát szerencsére nem éreztem. Nem volt érdemben agresszív, nem bűzlött az alkoholtól sem, csupán csak nem látta a körülötte lévő embereket 
Én alapvetően jelen próbáltam lenni, de ő kommunikatív volt. Úgy értem, kérdezőgépbe ment át, amihez nekem semmi kedvem sem volt, hogy igyekeztem rövidre zárni a beszélgetést. Sec perc alatt a fejemhez vágta, hogy olyan vagyok, mint a lányok...
Hagyjuk azt, mit vontam le ebből következtetésként. Ismertem ezt a cipőt...

Van cigid?

Tőlem kér cigit, aki életében sosem szívott el 3 szálnál többet. Kikerülendő a helyzetet mondtam, hogy
Nem dohányzom.
Nem igazán tudott evvel mit kezdeni, de folytatta. Megjegyezte, hogy minden tarcsai iszik, s elég kérdőn nézett rám, hogy vajon én mit iszom. A válaszom egyre furibb volt számára
Nem iszom, maximum vizet és narancslevet
Egyre inkább nem tudta hova tenni a dolgot. Meg is kérdezte, hogy milyen ember vagyok?
Nagyon más, mint te.
Számára egyre inkább befogadhatatlan volt a létem.

Ismered a környéket?

Gyerekkorom a környéken töltöttem, ott nőttem fel, hogy természetesen minden fűszálat ismertem, De semmi kedvem nem volt megadni a lakcímemet.
Erősködött, hogy mondtam neki, melyik (környékbeli) iskolába jártam. Mondta, hogy ő is idevalósi, a busz végállomásánál lévő kórházban született, de nem ismer engem. 
Ezen mondjuk nem csodálkoztam, mert 25 évig vidéken éltem, s ő durván akkor kerülhetett az általam említett általános iskolába, amikor én vidékre költöztem.

Van munkád?

Ugyan én igyekeztem jelezni felé, hogy nem igazán vagyok beszélgetős kedvemben, ő tovább faggatott. Kérdezte, hogy dolgozom-e, mert nem úgy nézek ki!
Egy rövidnadrág póló kombináció volt rajtam szandállal, ami június elején, 25 fokos napi maximumnál nem igazán szokatlan.
Tény és való, nem egy kulimunkára való felszerelés, főleg egy Nord Face hátizsákkal a hátamon, de hát nem is építkezésen végzet munkából tengetem életem.
Nem akartam neki igazából kifejteni, mi mindent csinálok, mert esélytelennek tűnt.
A tanár vagyok mondat bonyodalmaiba pedig nem akartam belemenni.
Volt ilyen jellegű helyzetben pár nem túl építő tapasztalatom, nem akartam magamnak még egy kellemes élményt.
Igyekeztem neki újfent jelezni, hogy alapvetően a lélegzik-pislog üzemmódra vágyom, mert hosszú napom volt, de ez semmit sem változtatott a helyzeten.
Úgy ült le, hogy csak rajta keresztül átmászva tudtam volna felállni, s semmi kedvem nem volt konfrontálódni vele. S az út hátra levő részét az ő óbégatásának hallgatásával eltölteni.

Titkos ügynök vagy?

A munkával kapcsolatos válaszom nem igazán elégítette ki, hogy elkezdett találgatni. Nekem szegezte, hogy titkos ügynök vagyok-e?

Gondoltam magamban, elég szar titkos ügynök lennék, még egy hihető mesém sem lenne arra a kérdésre, hogy ki vagyok, és mit csinálok (miből élek).

De egyre inkább látszott, nem igazán férek bele a világába. Egy ember, aki nem olyan, mint ő, az egy UFÓ, aki az ő világán kívül esik. Ebben mondjuk totál igaza is volt, de ennek kifejezésére egy alternatív megfogalmazást választott:

Ugye nem vagy buzi?

Egy egyszerű ember nem tudja jól megfogalmazni a gondolatait, hogy abba kapaszkodik, amit a környezetétől ellát. Egy ilyen embertől a fenti kérdés nem a homofóbia jele, hanem az ismeretlen dolgok egy kapal alá vételének egy nem túl kifinomult kifejezése. Egyszerűen neki mindenki buzi, aki nem fér bele az ő élettapasztalatába. 
Nagyon nem férhettem bele a világába, mert többször is visszatért a kérdésre, hogy ugye nem vagy buzi? Az én gondolatvilágomban az a mondat, hogy
Én a nőket szeretem...
maximálisan leírja a kérdésre adott nemleges választ, indoklással együtt, de szerintem nem hitte el.
Mondta, hogy Tarcsán vannak szép lányok, szerinte meg kellene ismernem egy párat közülük, de az előzmények után én azt éreztem, ez nem az a lehetőség, amit meg szeretnék ragadni. S mivel nem kapva-kaptam a lehetőségen, tuti hiteltelenné tette az előbbi válaszom.

Köszönés nélkül távozni

Szerencsére a busz szépen lassan elért a végállomására, ahol pontosan tudtam, hogy eme rövid történetnek vége fog szakadni.
A busz, mielőtt beáll a megállóba, még két éles kanyart tesz, ezért jobb megvárni ülve az utazás végét.
Hősünk ezt nem mérte fel, vagy legalább is nem tudatosult benne, hogy az első kanyarnál már megtántorodott, és szerencsére visszahuppant a székébe. 
De az időközben kifogyott kétdecis üveg elgurult mellőle, s hallottuk a busz padlóján gurulni. Szóltam is, hogy azt ne hagyja el.
Megkereste, de a következő pár mozdulata nagyon egyértelműen megjósolta a jövőt.  
Kérlek ne dobd ki!
- mondtam, de sok foganatja nem volt. Szerencsére a busz mellett nem volt senki, s lassan közlekedő buszból kirepülő üveg sértetlenül landolt az út melletti gyepen. 
Valahogy az az érzésem, az én intellektuális, mégis praktikus világom számára totálisan befogadhatatlan volt. De amikor a busz megállt, ő balra ment, én pedig jobbra. Jobb a békesség.

A bejegyzés trackback címe:

https://nyugatikavezo.blog.hu/api/trackback/id/tr108794360

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.